A Magyar Ifjúsági Közösség 1998 - ban alakult meg országosan bejegyzett ifjúsági szervezetként az addig egymástól elszigetelten működő, városi és falusi magyar ifjúsági szervezetek akaratából. A felvidéki magyar fiataloknak ugyanis addig nem volt olyan szervezete, amely az ifjúság valamennyi rétegét szólította volna meg. A helyi szinten működő szervezetek elvárása volt, hogy legyen egy olyan közösség, amely összefogja, koordinálja a helyi csoportok tevékenységét, informálja és segíti azok munkáját, valamint országos és regionális jellegű rendezvényeket szervez. Külön figyelmet érdemel az Egyetemi Mozgalom, amely a Magyar Ifjúsági Közösségen belül indult el és kizárólag a szlovákiai magyar egyetemisták aktivitásait, szakmai és egyéb felkészítését segíti elő. Az Egyetemi Mozgalomnak immár 560 tagja van, és Nyitrán, Pozsonyban és Kassán rendszeresen szerveznek különböző vitaesteket, amelyeken leginkább magyarországi egyetemi oktatók, tudományos dolgozók és közéleti személyiségek vesznek részt. Az Egyetemi Mozgalom a legfiatalabb szlovákiai magyar ifjúsági kezdeményezés, 1999 őszén jött létre Nyitrán.
Kiadványok:
A Magyar Ifjúsági Közösség (MIK) céljának megfelelően az elmúlt két esztendőben országos nyári művelődési tábort szervezett Pathon, regionális ifjúsági helytörténeti tábort Füleken, országos ifjúsági kulturális napokat Kassán. Több társszervezővel együtt rendezi meg a Szlovákiai Nyári Ifjúsági Szabadegyetemet, továbbá több koncert körutat rendezett szlovákiai magyar ifjúsági rockegyütteseknek és kiállítási lehetőséget biztosított szlovákiai magyar grafikusoknak és fényképészeknek. Továbbá szervezett már a MIK regionális népi hagyományőrző és -ápoló bemutatókat környezetvédelmi rendezvényeket, sítanfolyamokat stb.