|
Pantokrátor Pankrátor
kortárs vs ikonográfia
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület kiállítása a Holdudvar Galériában.
A kiállítás egy kísérlet a művészettörténet résztudományának, az ikonográfiának újragondolására, illetve az ehhez kapcsolódó kérdések felvetésére.
A műtárgyak tartalmának meghatározásával és értelmezésével foglalkozó tudományt kiemeljük száraz történeti közegéből, és áthelyezzük a Holdudvar Galériába, ahol fiatal művészek alkotásai között keressük mai helyét. A kiállított műveken ikonográfiai alaptípusok jelennek meg, a formai kódokhoz kapcsolható bibliai-, és művészettörténeti utalások egy régi és új aspektussal tágítják, vagy szűkítik a művek értelmezési horizontját. Így lesz képregényhősökből Dávid és Góliát, Darth Vaderből vagy Transformersből Apokalipszis lovasa, csónakázó kisfiúból Noé, vagy lenyíló fejű kiscsibéből a Szentlélek kiáradása. A művek ironikus volta azt is hangsúlyozza, hogy a formai kódok nem feltétlenül járnak együtt a hozzájuk kapcsolt tartalommal.
A művészettörténet módszertárába tartozó bibliográfiai hivatkozások és ikonográfiai párhuzamok most a kiállítás aktív szereplőivé válnak, egy-egy képtípus kapcsán a látogató akár rövid kutatásba is kezdhet a galéria terében elhelyezett lexikonok segítségével. A művek megfejtésére szolgáló könyvek látszólag pontos és megbízható kalauzként szolgálnak, kérdés azonban, hogy használható-e, és használandó-e ez a módszer a kiállított alkotások - vagy tágabb értelemben - a kortárs művészet kapcsán.
A kiállítás célja nem a válaszok megtalálása, hanem hogy teret adjon az ikonográfia és a kortárs művészet találkozásának.
Kiállító művészek: Borsos Lőrinc (Borsos-Lőrinc Lilla, Borsos János), H.Power, Karácsonyi László, Vályi Péter
Kurátorok: Farkas Zsófia, Szalai Borbála
Megnyitó: 2010. 07. 07, 19.00
Megtekinthető: 2010. 07. 26-ig
Olvasóliget írók bemutatkozásával
Június 26-án, szombaton újra heti rendszerességgel jelentkezik az Olvasóliget című irodalmi és könyves programsorozat. A Hungarofest Nonprofit Kft., a Litera.hu irodalmi portál és a holdudvar Galéria együttműködésének eredményeképpen minden hétvégén 13 órától 19 óráig lehetőség nyílik a Holdudvar előtt (az AKA által újonnan átfestett teraszon) nyugszékeken, babzsákokon ücsörögve lapozgatni, olvasgatni az ott felállított Olvasópont mobil könyvtárának köteteit, folyóiratait. Idén gyerekprogramokkal is kiegészülnek a hétvégék, és majdnem minden szombatra (és némely vasárnapra) jut egy-két író, költő, akik személyesen is tiszteletüket teszik nálunk, felolvasnak, beszélgetnek. Nem csak a Holdudvarban, hanem Pécsett és Balatonalmádiban is lesznek Olvasópontok, amelyek programjáról az Olvasóliget honlapján, vagy a Literán olvashattok. A Holdudvarban az alábbi programok várják az irodalombarátokat:
Július 3. szombat, 18 óra
Lesi Zoltán és Debreceni Boglárka (moderátor: Mészáros Márton)
Július 10. szombat, 18 óra
Kukorelly Endre (kérdező: Szegő János)
(előtte: Akadémiai Kiadó: Mesetárs – meseolvasás és játszóház)
Környezettudatos gyerekprogamok
Július 3-tól újra indítjuk szombat délutáni (16 órától 18 óráig) gyermekfoglalkozásainkat, ahová a Noha Stúdió és alkotóműhely tagjaival 4-12 éves gyerekeket és szüleiket várjuk. A szakkör célja, hogy a megtervezett, de a szabad fantázia használatára, rögtönzésre, és helyzetfelismerésre sarkalló játékos programok keretében a gyerekek minél több ismeretet sajátítsanak el a környezetükről, egymásról és saját képességeikről.
Ami biztosan lesz: agyagozás, meselánc, sziget, jókedv, szörp, újrahasznosítás, szélforgó, maszk, terméskép, jó levegő, szagos párna, sárkány, bábozás és gyöngyfűzés. Hétről hétre más foglalkozással várjuk a gyerekekt, közben a szülők ehetnek-ihatnak, csatlakozhatnak az alkotáshoz, vagy a szintén ebben az időben tartott Olvasóliget nevű rendezvényen olvasgathatnak babzsákokba vagy nyugágyakba süppedve.
A foglalkozás ára: 600 ft / óra
Az idei első alkalom keretében a gyerekek saját meteort készíthetnek a stúdió egyik tagjával közösen.
Helyszín: Holdudvar Galéria, Margitsziget, 10 perc sétaútra a Margit-híd mindkét hídfőjétől, a régi Casino épületében.
|