|
Szellemíró
|
|
|
|
Moziplussz.hu
|
|
2010 július 14.15:18
|
|
|
A The Ghost (Ewan McGregor) névre hallgató, tehetséges angol írót meggyőzi az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit miniszterelnöknek, Adam Lang-nek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott.
Majdnem rögtön azután, hogy a Ghost megérkezik az Egyesült Államokban található távoli villába, hogy megkezdje a munkát a miniszterelnökkel, Lang-et háborús bűncselekményekkel vádolják meg, amelyet állítólag még korábbi kormányminisztersége idején követett el.
A tüntetők és a riporterek áradatának közepette a Ghost a befejezetlen kézirat mélyére ás, és arra a következtetésre jut, hogy elődjének azért kellett meghalnia, mert titkos kapcsolatot fedezett fel Lang és a CIA között. És minél több információt tár fel, egyre inkább testet ölt az a meggyőződése, hogy immár az ő élete is veszélyben van.
Robert Harris regényét Roman Polanski adaptálta nagyvászonra és rendezte meg, még mielőtt börtönbe zárták volna. Az utómunkálatokat már csak felügyelet mellett végezhette el.
Francia, német, angol dráma, thriller. Hazai premier: 2010. július 15.
További információ: Moziplussz.hu
|
|
|
|
Mr. Nobody
2010.08.25. 16:28
Az életünkben sok olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan irányba tereli jövőnket. De hogyan döntenénk, ha megvizsgálhatnánk az alternatív döntés kínálta jövőt is? Történetünk a 20. és a 21. század között, különböző időzónákban, de egyazon szereplő életében játszódik.
|
|
 |
|
Ragadozók
2010.08.18. 16:04
Néhány ember találkozik egy őserdőben. Nem ismerik egymást, és nem tudják, hogyan kerültek oda. Van köztük kommandós, bérgyilkos, CIA-ügynök és Yakuza-tag is. Ők a legjobban kiképzett, legveszélyesebb emberek a Földön. Csakhogy ezúttal nem a Földön vannak...
|
|
|
Salt ügynök
2010.08.11. 16:24
Evelyn A. Salt (Angelina Jolie) a CIA alkalmazottja, de egy szovjet disszidens felismeri benne az oroszok kémjét: azt állítja, hogy Salt alvó ügynök, aki évek óta arra vár, hogy feladatot kapjon igazi munkaadóitól, és most el is jött az ideje. Hamarosan az USA-ba látogat az orosz elnök, őt kell majd megölnie.
|
|
 |
|
A szupercsapat
2010.08.04. 16:23
A szupercsapat története John 'Hannibal' Smith (Liam Neeson) és vegyes összetételű csoportjának, a különleges kiképzésű katonai tagokból álló 'A-csapatnak' izgalmas és merész hőstetteit követi nyomon.
|
|
|
Az utolsó léghajlító
2010.07.28. 16:10
Levegő, Víz, Föld, Tűz.
Négy nemzetséget köt össze a végzet, amikor a Tűznemzetség brutális háborút indít a másik három ellen. Már egy évszázad telt el, és semmi remény arra, hogy letérjenek a pusztítás útjáról.
|
|
 |
|
Eredet
2010.07.21. 16:16
A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik.
|
|
|
I Love You Phillip Morris
2010.07.08. 09:24
Steven Russell (Jim Carrey) a halálos ágyán fekszik, és sorban felidézi élete azon eseményeit, amelyek idáig vezették őt. Visszavezet bennünket Texasba, ahol boldog házasságban él, és napjait a kiegyensúlyozott tökély jellemzi: minden egyes este közösen imádkozik feleségével, Debbie-vel (Leslie Mann); rendszeresen orgonál a helyi templomban; azonban mindezekkel együtt homoszexuális beállítottságú.
|
|
 |
|
Alkonyat - Napfogyatkozás
2010.06.30. 16:40
Minden egy döntéssel kezdődik... Végre újra együtt Bella Swan (Kristen Stewart) és Edward Cullen (Robert Pattinson). A halandó Bella élete visszatér a régi kerékvágásba, minden olyan, mint mielőtt a vámpír család, Cullen-ék elhagyták volna Forks városát. Azonban egyvalami mégis változott.
|
|
|