Július 28-án nyílik a Holdudvar Galériában Sziládi Mónika, New Yorkban élő magyar fotóművész kiállítása. A tárlat a Godot Galériával való több éves együttműködés keretében jött létre, amelynek során a Godot időről időre kiköltözik a Margitszigetre pár hét vendégeskedés keretében. Sziládi Mónika képeit július 28. és augusztus 17. között tekinthetik meg a Holdudvar Galériában.
WIDE RECEIVERS (SZÉLESSÁVÚ VEVŐK)
„Az elmúlt években az érdekelt, hogy hogyan befolyásolja a fogyasztói életmód a személyiség fejlődését. Az amerikai kereskedelmi kultúra – most már világszerte – lehetőséget kínál az egyén külsőségekben jelentkező, felületes újjászületésére, ugyanakkor a reklám és a tömegmédia által meghatározott klisék utánzására is ösztönöz. Ezek a klisék részben felváltják, részben kiegészítik, részben pedig összezavarják a tömegmédia előtti korban intézményesült viselkedési normákat.
A Wide Receivers (Szélessávú Vevők) sorozat képei társasági összejöveteleken készültek – fogadásokon, vacsorákon, tehetségkutató versenyeken, divatbemutatókon, házibulikon. A digitálisan felvett képekből kollázsokat készítek, amelyek a csoport-dinamika leírásának ürügyén arra keresik a választ, hogy a résztvevőket hogyan befolyásolja a készen kapott gesztusok és pózok imitálása. Vajon találnak-e módot az önkifejezésre vagy pusztán sablonokat öltenek magukra? A kiállított munkák az egyén önmeghatározásának látszólagos szabadsága és az előregyártott pózok utánzásának kényszere között fennálló feszültséget és ellentmondást tematizálják.
A fotóról egyrészt mint a világot szubjektíven leíró képről, másrészt mint a néző valóságról alkotott képét manipuláló eszközről gondolkodom. A pillanatfelvétel vagy az utcai fényképezés esetlegessége és az előre beállított "tableau" művisége egyaránt érdekel. A képen szinte csodával határos módon megjelenő jelentés utáni vadászat és a remélt eredmény vagy meglepetés izgalma ugyanúgy foglalkoztat, mint az előre kódolt jelentések vizuális formába öltése. „
Sziládi Mónika
Sziládi Mónika 1974-ben született, Budapesten. tanulmányait a Sorbonne-on és a Yale University School of Art-on végezte. 2006 óta számos csoportos kiállításon vett részt Büsszeltől Dunaújvárosig. Jelenleg New Yorkban él.
A kiállítás megtekinthető: 2010. július 28.- augusztus 17.
Megnyitó időpontja: 2010. július 28., 19.00
Dzsaba, dzsaaaba, dzsabadzsaba dzsingin dzsing... Sokadik eufóriáját élte meg a pécsi bazilika előtti téren az egy hete nap mint nap összegyűlő másfél ezer ember, amikor szombat este a fenti szövegre komponált dzsesszes nótát kórusban eldanolta.
Augusztus végén tartja meg májusban elmaradt budapesti koncertjét Joana Amendoeira, a portugál zenei műfaj, a fado csillaga. A fiatal fado generáció egyik legnagyobb és Magyarországon is népszerű személyisége augusztus 29-én 20 órakor lép színpadra a Millenáris Teátrumban.
2010. július 29-én, csütörtökön, 17 órától folytatódik a Gondolat Kiadó és a Holdudvar Galéria közös klutest-sorozata, a GondolatOlvasó. A témát ezúttal is szakavatott beszélgetőpartnerek segítségével járjuk körül, a középpontban pedig Mátyás Győző: A látszat birodalma – David Fincher mozija c. kötet áll majd.
Tizenegy éves a Keszthelyi Nyári Játékok! A budapesti Centrál Színház társulata nyaranta joggal tekintheti második otthonának a Festetics-kastély parkját. Idén két előadással is vendégeskedünk: a Fekete Péter című operettel és A 88. utca foglyai című vígjátékkal.
A Nemzetközi Harsonaszövetség életműdíjjal tüntette ki dr. Hőna Gusztávot, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Fúvós Tanszékének vezetőjét. Ez a legrangosabb nemzetközi kitüntetés, amiben harsonaművész részesülhet.
A mai zenei nyelv eszközeivel kell újragondolniuk a pályázóknak a Bánk bán három részletét a Debreceni Egyetem Erkel Ferenc születésének 200. és a Bánk bán című opera keletkezésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi zeneszerzői pályázatán. A sikeres művek Egressy Béni eredeti szövegkönyvébe illesztve szólalnak majd meg, így adva archaikus és egyben újszerű hangzást a darabnak.
Multidiszciplináris, a képzőművészet, az építészet és a régészet területét is felölelő kiállítás nyílik a Holdudvar Galériában 2010. június 16-án, 19 órakor (a kiállítás július 6-ig megtekinthető).