Megjelent a 2010-es Sziget hivatalos műsorfüzete, a Pesti Est különszám. Minden egy helyen, amit az idei év legnagyobb magyarországi fesztiváljáról tudni kell; programok, hasznos információk, érdekességek, leírások, és még sok minden más, amire egy fesztiválozónak szüksége lehet.
Óriási felháborítást keltett a brit televíziónézők körében az a hír, amely szerint az X Factor tehetségkutató versenyben induló énekesek előadásait egy különleges szoftver révén "tökéletesítették", hogy jobban szóljanak a hangok. A szigetországban a hét végén pattant ki a botrány.
A sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az itt lévő nagykövetek szerint nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától, a magyar politikusok pedig a legvonzóbb hungarikumnak tartják kedvenc fesztiválunkat. 382 ezren voltak, békében, boldogságban.
Szerintünk az utolsó napra sikerült a legütősebb programot összeállítani, amely bár fájdalmasabbá teszi a búcsút a fesztiváltól és még nehezebb lesz kibírni az egy év szünetet, de alaposan kitombolhatjuk magunkat még egyszer. Készen álltok?
Reméljük, mindenkinek szerencsét hozott a tegnapi péntek 13-a: a Sziget szombati napját hasonlóan eseménydúsra terveztük, hogy elhozzuk nektek a legkülönfélébb műfajok legmenőbb képviselőit, az Iron Maidentől Calvin Harrisig. Tessék választani!
Nikki Sixx és Luke Skywalker házi fodrásza egyesítette erejét a nagy gazdagréti pesszimizmus jegyében – gondolhatnánk joggal, miközben a nap előadóit pásztázzuk. Péntek 13 a Szigeten! Jóllehet, a Papa Roach az évek múltával elpöccintette magától a xanaxos fiolát, még emlékezetünkben még él azon idők emléke, amikor a Last Resolt és Broken Home-kaliberű slágerekkel térdig gázoltak a tinédzserletargiában.
Sziget második napján a fesztivál legnagyobb fellépőhelyszínét világhírű zenekarok veszik birtokba: a John Lydon vezette Public Image Ltd., a Specials és a Faithless. A Nagyszínpadon túl pedig a fesztiválozók a Gorillaz Sound System, a 69 Eyes, a Simian Mobile Disco és Tony Allen koncertjére mozdulhatnak meg számos népszerű hazai együttes fellépése és a rengeteg, kihagyhatatlan kulturális program mellett.
A Nagyszínpadon folytatódik a nulladik napi ska nagyünnep a Ska-P és a Madness fellépésével, de többek között a Gwar, a The Toy Dolls, a The Hives, a Children of Bodom és DJ Shadow teszik a fesztivált még izgalmasabbá.
Augusztus 15-én, 23:00-kor mutatja be először a magyar közönségnek Reactable néven világszerte ismert különleges hangszerét Marcus Alonso, Sergi Jorda, Günter Geiger és Martin Kaltenbrunner az Eu-Trió Fókusz helyszín záróbuiján. Ők négyen 2003-ban fejlesztették ki a Pompeu Fabra Egyetem diákjaiként ezt a hangszert, melyet a nagyközönség előtt két évvel később lepleztek le a barcelonai International Music Conference-en.