Az Európai Parlament elfogadott egy javaslatot, amely felszólítja Nicolas Sarkozy francia elnököt arra, hogy állítsa le a romák deportálását. A kötelező erővel nem rendelkező határozatot 337 igen szavazattal, 245 nem, és 51 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament.
A fiskális konszolidáció, így a költségvetési deficitek megvágásának eltolására lehet szükség - figyelmeztet az OECD friss tanulmánya. A jegybanki kamatok alacsonyan tartására is szükség lehet. A Fitch is hasonlóan vélekedett: a megszorítások recessziót okozhatnak.
Franciaországban 62 évre növelnék a nyugdíjba vonulás korhatárát, a szakszervezetek tiltakoznak és sztrájkot hirdettek. Ma döntenek a sztrájk folytatásáról.
Az Ecostat felmérése szerint a turizmus területén továbbra sem számítanak a vállalkozások jelentős fellendülésre, leginkább a mostani forgalom stabilitását prognosztizálják.
Tegnapi (2010. szeptember 7.) találkozójukon az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták azt a javaslatot, mely szerint a jövő évtől kezdve minden tagállam még a nemzeti jóváhagyás előtt ismerteti a többi tagországgal költségvetési tervét.
A European Water Partnership (Európai Víz Partnerség - EWP) non-profit szervezet olyan vízgazdálkodási szabványokat tesztel, melyek célja, hogy fenntarthatóvá tegyék az ipari termelés vízhasználatát. A szervezet azt reméli, hogy az európai fókuszú kísérleteket követően globális szabványokat is kidolgozhatnak. Jelenleg a mezőgazdasági szektorban, illetve városi környezetben folynak tesztek, így ellenőrizve a szabványok gyakorlati alkalmazhatóságát is.
José Manuel Barroso mai, Európai Parlament előtt tartott beszédében arra hívta fel az Európai Uniót, hogy gazdasági erejének megfelelő diplomáciai szerepet töltsön be a globális politikában.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedden (2010. szeptember 7.), az Európai Parlament plenáris ülésén „az unió helyzete” címmel tart beszédet. A csütörtökig tartó ülésen a Tanács belga elnöksége ismerteti a 2011-es költségvetés tervezetéről szóló álláspontját, és szó lesz az európai romák helyzetéről is, amelynek során a franciaországi kitelepítések is minden bizonnyal napirendre kerülnek majd.