A magyar jogrendszer fejlődési-fejlesztési iránya soha nem volt annyira egyértelmű, mint manapság, amikor Magyarország az Európai Közösségekkel és annak tagállamaival kötött – 1991. december 16-án aláírt és 1994. február 1-jén hatályba lépett – Társulási Megállapodás értelmében már „jogilag is kötelezett” arra, hogy jogszabályait közelítse az Európai Közösség jogához.

A kialakulóban lévő Európai Unióhoz való csatlakozásunknak nincs más reális alternatívája, hiszen hazánk földrajzilag is és kulturálisan is Európa része. A kérdés inkább az, hogy az Európai Unió mikor és milyen fel­tételek alapján hajlandó befogadni minket, illetve hogy Magyarországnak milyen csatlakozási időpont áll érdekében, és hogy ehhez milyen kritériumrendszert szabad elfogadnia.

Egyértelműnek látszik, hogy a magyar jogfejlődés meghatározó vonzáspólusa az Európai Közösség joga lesz a következő évtizedekben. Így egyre lényegesebbé válik, hogy a magyar jogászi szakma és a magyar társadalom is lehetőleg minél többet megismerjen az Európai Közösség hatalmas terjedelmű joganyagából. Fontos, hogy amikor eljutunk majd odáig, hogy Magyarország tagja lesz az Európai Uniónak, akkor a magyar jogászok már ne mint „külföldi jogra” csodálkozzanak a közösségi jogra. Addig persze még sok a teendő. A „közelítéshez” szükséges jogalkotási lépések megtételén kívül jogi kultúránkon is „igazítanunk” kell. Mindennek pedig előfeltétele az Európai Unió és az Európai Közösség jogának alapos megismerése.

Az EK jog anyagának tanulmányozása egyáltalán nem könnyű feladat. A dolog bonyolultságát az a részlet is mutatja, hogy már ezen néhány bevezető sorban is olyan, egymásnak látszólag ellentmondó fogalmak kerültek egymás mellett papírra, mint: „Európai Közösségek”, „Európai Unió” és az „Európai Közösség joga”. Bővebb magyarázatokat és az EK története logikájának segítségül hívását igényli már az is, hogy az ezen fogalmak közötti ellentéteket feloldjuk. De erről majd később, a részletes elemzéseknél.

Mondják azt is az EK jogáról, hogy az eltérően tükröződik a különböző nemzetiségű jogi szakírók írásaiban. Helyenként úgy tűnik az olvasónak, mintha más anyagokról volna szó „EK jog” cím alatt akkor, ha mondjuk francia, német vagy angol szerzők könyveit veszi egymás után kezébe. Kétségtelen, hogy a jogi szakírók nemzeti jogi kultúrája által szűrten némileg eltérő képet mutat a közösségi jog. Ez az írás az EK jogáról úgy próbál általános elemzést adni, hogy az EK jogharmonizációs tevékenységének problémáit állítja középpontba. Magyar szerzőtől ez az első ilyen kísérlet.

Az Európai Közösség jogával foglalkozó szakirodalomnak az is érdekes jellemzője, hogy a rövidebb terjedelmű tanulmányok és cikkek mellett többnyire tankönyv jellegű, „tankönyvízű” művekből áll. A monográfiák szerzői mintha megelégednének azzal, hogy tájékoztassanak, ismereteket rendszerezzenek, és így, az ilyen hosszabb terjedelmű írásokban viszonylag kevés a kritikai él. Az EK jogáról szóló rövidebb tanulmányokban és cikkekben viszont már kritikusabbak szoktak lenni a Közösség intézményeivel szemben a szerzők. Azok is, akik a nyugodtabb hangvételű, semlegesebb tartalmú monográfiákat írják. Általában a közösségi jog fejlesztésére irányuló javaslatokat is a rövidebb terjedelmű írásokban fogalmazzák meg. A közösségi joggal kapcsolatos vitáknak is többnyire a tanulmányokat és cikkeket tartalmazó EK jogi folyóiratok adnak helyet. Egy EK jogi monográfiát író magyar jogász ezért – aki olyan államnak a polgára, mely belátható időn belül csatlakozni szeretne az Európai Közösséghez, illetve a kialakulóban lévő Európai Unióhoz – érthetően nem léphet túl a kialakult tudományos szokásokon, és illik igazodnia ahhoz, hogy a kritikai észrevételeknek megvan a maguk helye az EK jogirodalmában.

Ennek ellenére – a tudományos illendőség és a „közösségi illendőség” határain belül – ez az írás is tartalmaz a közösségi intézményekkel és a közösségi joggal szemben kritikai észrevételeket. Fő célja azonban mégis inkább az, hogy már magyar szemmel is elemezze az EK jogának fejlődésvonalát és azon belül a jogharmonizációs program alakulását. Fontos célja az is, hogy kitérjen azokra a problémákra is, amelyekkel a ma­gyar jogalkotás és magyar jogalkalmazás hamarosan szembesül Magyarországnak az EK-val szemben fennálló jogharmonizációs kötelezettségének teljesítése során.

A monográfia anyagának összegyűjtése és megírása során szerző az EK jogának külföldi és magyar szakirodalmát, az EK-jog elsődleges és másodlagos jogforrásainak anyagait, valamint az Európai Bíróság ítélkezési tevékenységének dokumentumait hasznosította. Segítségére voltak azok a tapasztalatok is, amiket az elmúlt évek során az EK vezetőivel és jogászaival folytatott konzultációin szerzett. Ez az írás felhasználhatónak látszik a magyar jogászok EK jogi ismereteinek bővítésére, és célja az is, hogy módszertani segítséget nyújtson azok számára, akik Magyarország EK jogharmonizációs programjának megvalósításában részt vesznek. Elméleti fejtegetéseivel és megállapításaival a szerző arra is törekedett, hogy az EK jogával kapcsolatos néhány fontos jogtudományi kérdés továbbgondolására, illetve újragondolására ösztönözze a hazai és a nemzetközi jogirodalmat.