Visszamenőleg ellenőrzik a PTE egészségügyi dolgozóinak bérét
A túlmunka elszámolása körül kialakult vita kapcsán állapodott meg arról a Pécsi Tudományegyetem klinikai központja és a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) szeptember 9-én, hogy visszamenőleg ellenőrzik az egészségügyi dolgozók bérét.
Bélteczki János, a MOSZ elnöke az MTI-vel elmondta: a dolgozók nincsenek meggyőződve arról, hogy az egyetem a törvényben garantált módon számolja el a túlmunkadíjukat, és ez bizalmatlanságot szül - írja a hirszerzo.hu.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) tanévnyitóján adták át az Európa Kulturális Fővárosa program egyik nagyberuházásaként 5,5 milliárd forintból felépült Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontot szeptember 8-án - olvasható a stop.hu-n.
Hetedik alkalommal hirdette ki a legjobb egyetemek rangsorát a brit QS elnevezésű testület, idén azonban nem a Harvard, hanem a brit Cambrigde lett a legjobb - olvasható a hirado.hu-n. A tizenötezer akadémikus szavazata alapján összeállított befolyásos rangsor történetében először fordult elő, hogy nem amerikai egyetem került az első helyre. A 2004 óta listavezető Harvard a második helyen végzett, magyar egyetem pedig nem jutott be a legjobb kétszázba.
Pálinkás József, az MTA elnöke és Cseh László világ- és Európa bajnok úszó, a Műegyetem hallgatója köszöntötte egy rendhagyó ünnepség keretében a nemzetközi természettudományos diákolimpiákon kiemelkedő eredményeket elért diákokat szeptember 8-án.
Csupán ötödannyival emelkedett a magyar diplomások munkanélküliségi rátája 2008 óta, mint a diploma nélkülieké - számol be az OECD legfrissebb oktatásügyi jelentéséről a Világgazdaság. A dokumentum szerint a felsőfokú végzettségűek más országban is jobb helyzetben vannak, a különbség azonban kiugró a magyar esetben.
Miközben az ukrán bölcsészkaron már oroszból is lehet vizsgázni, a kormány ígérete ellenére sem vezette be a választható magyar nyelvet Ukrajna felsőoktatásában - olvasható a dunatv.hu-n. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elfogadhatatlan tartja az állapotot, ezért képviselőik javaslataikat nem csak az ukrán minisztérium felé, de a parlamentnek is eljuttatják, hogy a magyar nyelv és irodalom felvételi tárgy lehessen.
Még egy hétig, szeptember 15-ig igényelhető ebben a tanévben a diákhitel azon felsőoktatásban tanulók számára, akik eddig nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni.
Véget ért az új közoktatási és felsőoktatási törvény stratégiáját megalapozni hivatott találkozó, ahol elkészült a Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár által nulladik változatként aposztrofált anyag.
Iskolában eltöltött hosszabb idő, új finanszírozási metódus és a már említett elitképzéssé változtatandó tanárképzés - a többi között ezt tartalmazza az új közoktatási törvényt előkészítő anyag, amelyet a FigyelőNet ismertetett. Az új felsőoktatási törvény koncepciója - a honlap szerint - rögzíti a felsőoktatásba való belépés feltételeként az emelt szintű érettségit és hosszabb távon a nyelvvizsgát.